Tudata magába szívta a jelenetet, mely oly csendes volt, oly nyugodt és…normális.
Mindig is ilyen életre vágyott; családra és barátokra – tudta, hogy azok veszik körül, bár csak egyiküket ismerte fel, az édesanyját.
Ennek így kellett lennie. Kedvesség és szeretet, kacagás és békés nyugalom. Pontosan úgy, ahogy mindig is álmodta, amiért mindig is imádkozott. Meleg, hívogató mosolyok. Kellemes csevegés (bár nem hallotta a szavakat), gyengéd vállveregetések.
De leginkább édesanyja boldog mosolya ragyogott; immár nem volt rabszolga. Amikor feléje nézett, ez a boldogság sugárzott, és az, hogy mennyire büszke a fiára, mennyire örömtelivé vált az élete.
Az asszony sugárzó arccal odalépett hozzá, feléje nyúlt, gyengéden megpaskolta az arcát. Mosolya felragyogott, aztán még szélesebb lett.
Túlságosan is.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy a túlzott szeretet lépi át a normális határokat, ám a mosoly tovább szélesedett, anyja arca megnyúlt és természetellenesen eltorzult.
Úgy tűnt, mintha lassított felvételen mozogna, valamennyien lelassultak, mintha tagjaik ólommá váltak volna.
Nem, nem ólommá, döbbent rá, és meleg érzései hirtelen felforrósodtak. Olyan volt, mintha a barátai és anyja rideg és merev fémmé váltak volna, mintha megszűntek volna élő és lélegző emberi lények lenni. Rámeredt arra a karikatúraszerű mosolyra, az eltorzult arcra, és meglátta mögötte a fájdalmat, az egyértelmű kínlódást.
Próbált odakiáltani anyjának, megkérdezni, mit tegyen, hogyan segítsen.
Az arc még jobban eltorzult, vér csörgött a szemekből. Bőre kristályosan áttetszővé vált, akár az üveg.
Üveg! Üvegből volt! Fény csillogott a fénylő részeken, a vér sebesen csörgött a sima felületen. És az arckifejezése, az a belenyugvó és bocsánatkérő tekintet, a tekintet, mely arról árulkodott, hogy anyja cserbenhagyta őt, és ő is az anyját, éles lándzsahegyként szúrt bele a tehetetlen szemlélő szívébe.
Próbált feléje nyúlni, megpróbálta megmenteni.
Repedések jelentek meg az üvegben. Hallotta a recsegést, ahogy egyre hosszabbak lettek.
Ismét felkiáltott, és kétségbeesetten nyúlt az anyja felé. Belekapaszkodott az Erőbe, és akaratának minden hatalmával, minden energiájával megpróbálta megragadni.
Ám ekkor… az asszony darabokra tört.
A Jedi-padavan hirtelen felült az űrhajókabinban, szemhéja felpattant, izzadság gyöngyözött a homlokán, görcsösen zihált.
Álom. Mindez csak álom volt.
Ezt mondogatta, miközben visszafeküdt priccsére. Mindez csak álom volt. Vagy mégsem?
Végül is néha előre meg szokott látni dolgokat.
– Ansion! – hallatszott mestere jól ismert hangja a hajó előrészéből.
Tudta, hogy ki kell szabadulnia álma hatása alól, a valós eseményekre kell összpontosítani, legújabb küldetésükkel foglalkozni, de ezt könnyebb volt mondani, mint teljesíteni.
Mert maga előtt látta ismét az anyját, ahogy a teste megmerevedik, kristályosodik, majd millió üvegszilánkká robban.
Felnézett, és maga elé képzelte a műszerpultnál ülő mesterét, és nem tudta, szóljon-e álmáról a Jedinek, nem tudta, vajon ő képes lesz-e segíteni. Azonban ez a gondolat szinte azonnal el is enyészett, amint végigfutott elméjén. Mestere, Obi-van Kenobi nem segíthet. Túlságosan belemélyedtek más ügyekbe, a kiképzésébe, kisebb üldetésekbe, mint például ez a határvita, amely miatt ilyen messzire eljöttek a Coruscanttól.
A padavan szeretett volna olyan hamar visszatérni a Coruscantra, amint lehetséges. Segítségre van szüksége, de nem olyasfélére, amilyet Obivantól kaphat.
Beszélnie kell megint Palpatine főkancellárral, hallani megnyugtató szavait. Palpatine jelentős figyelemmel kísérte életét az elmúlt tíz évben, tett róla, hogy beszélhessen vele, valahányszor ő és Obi-van a Coruscanton tartózkodtak.
A padavan most ebben a gondolatban talált megnyugvást ezzel a rettenetes álommal szemben, mely még élénken élt a tudatában. Mert a főkancellár, a Köztársaság bölcs vezére azt jósolta neki, hogy erői soha nem látott magasságba emelkednek majd, s hogy ő hatalmas lesz még a hatalmas Jedik között is.
Talán ez a megoldás. Talán a leghatalmasabb Jedi, a hatalmasok leghatalmasabbika képes lesz egyben tartani a törékeny üveget.
– Ansion – hallatszott ismét a hívás az előrészből. – Anakin, gyere már!...
A teljes e-book pdf formátumban (1,1 MB) itt található:
