|
Vasárnap, 2024-05-19, 04:39 Üdvözöllek Vendég | RSS |
Képregény nézegető + |
|
Főoldal » 2012 » Augusztus » 06
Tatuin.A felhőtlen kék égen lángoló napok ragyogó, fehér fényben fürösztötték a bolygó sivatagos pusztaságait. A perzselő hő eredményeként vibráló párafelhők emelkedtek fel a homokos síkságról, hogy megtöltsék a hegységek masszív sziklafalait, és a bolygó egyetlen jellegzetességének számító, magányosan emelkedő oszlopok közötti réseket. A monolitok úgy meredtek ki a nedves párafoltok közül, mintha figyelő őrszemek lennének.Amikor a veszett éhségtől és könyörtelen energiától hajtott versenygondolák bömbölő hajtóművel elszáguldottak, a hőség és a fény is megremegett, és maguk a hegyek is megrázkódni látszottak.A futam első körét tették. Anakin Skywalker élesen megdőlt a kanyarban, amely a Koldus-kanyon bejáratát jelző kő boltív felé vezetett, kiengedte a gázkart, és gyorsított. Az ék alakú rakéták berobbantak az energiától, a jobb oldali egy parányit keményebben, mint a bal, s ettől Anakin gondolája élesen balra sodródott, csaknem kirepült a kanyarból. Sietve igazított a kormányon, egyenesbe hozta a gépet, még több energiát adott, és átzúgott a boltív alatt. Laza homok csapódott fel a nyomában, és a levegő megtelt kavargó, táncoló szemcsék özönével. Miközben berepesztett a kanyonba, a vezérlőpanelen babrált, és keményen szorította a kormányt.Minden rettentően gyorsan, pillanatok alatt történt. Egyetlen hiba, egyetlen téves döntés, és máris kiesik a versenyből, s még örülhet, ha élve megússza. Éppen ettől izgalmas. Ez az iszonyatos erő, a sebesség, amelyet az ujjaival irányít, és ahol nincs helye hibának. Két roppant turbina vontat egy törékeny gondolát a homokos, sík terület fölött, körülötte csipkézett szélű sziklák, alatta homályos, összemosódott táj, aztán szívszorító fékezések egy sorozat kacskaringós kanyarban, majd gyorsítás a lehető legnagyobb sebességre. Steelton-kábelek futnak a gondolából a két hajtóműhöz, amelyeket energiakapcsok rögzítenek egymáshoz. Ha a három fődarab bármelyike valami szilárd tárgynak ütközik, az egész szerkezet szétforgácsolódott fém és szertefröccsenő rakéta-üzemanyag poklává változik. Ha valamelyik rész leválik, mindennek vége.Vigyor terült szét Anakin fiatal arcán, miközben még több üzemanyagot fecskendezett a hajtóműbe.Előtte egyre szűkült a kanyon, és a homály sűrűsödött. Anakin azt a fénysávot követte, amely visszavezeti a síkságra, és talajközelben maradt,
...
Tovább »
|
|
|
|
| | |
|
Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
| |
|
|
|