Star Wars II. - A Klónok Támadása - Blog

Előjáték

Tudata magába szívta a jelenetet, mely oly csendes volt, oly nyugodt és…normális.

Mindig is ilyen életre vágyott; családra és barátokra – tudta, hogy azok veszik körül, bár csak egyiküket ismerte fel, az édesanyját.

Ennek így kellett lennie. Kedvesség és szeretet, kacagás és békés nyugalom. Pontosan úgy, ahogy mindig is álmodta, amiért mindig is imádkozott. Meleg, hívogató mosolyok. Kellemes csevegés (bár nem hallotta a szavakat), gyengéd vállveregetések.

De leginkább édesanyja boldog mosolya ragyogott; immár nem volt rabszolga. Amikor feléje nézett, ez a boldogság sugárzott, és az, hogy mennyire büszke a fiára, mennyire örömtelivé vált az élete.

Az asszony sugárzó arccal odalépett hozzá, feléje nyúlt, gyengéden megpaskolta az arcát. Mosolya felragyogott, aztán még szélesebb lett.

Túlságosan is.

Egy pillanatig arra gondolt, hogy a túlzott szeretet lépi át a normális határokat, ám a mosoly tovább szélesedett, anyja arca megnyúlt és természetellenesen eltorzult.

Úgy tűnt, mintha lassított felvételen mozogna, valamennyien lelassultak, mintha tagjaik ólommá váltak volna.

Nem, nem ólommá, döbbent rá, és meleg érzései hirtelen felforrósodtak. Olyan volt, mintha a barátai és anyja rideg és merev fémmé váltak volna, mintha megszűntek volna élő és lélegző emberi lények lenni. Rámeredt arra a karikatúraszerű mosolyra, az eltorzult arcra, és meglátta mögötte a fájdalmat, az egyértelmű kínlódást.

Próbált odakiáltani anyjának, megkérdezni, mit tegyen, hogyan segítsen. ... Tovább »

Kategória: Star Wars II. - A Klónok Támadása | Megtekintések száma: 668 | Hozzáadta:: oldman | Dátum: 2012-08-12 | Hozzászólások (0)